A szív csakrában rejlő képességek
Ebben a bejegyzésben a szív csakráról lesz szó és a benne rejtőző potenciálról. Nézőpontom sok-sok tanulmányozás, elmélkedés és gyakorlás eredménye. Mint mindig, nem kell elfogadni igaznak.
Szívcsakra - illusztráció
A feltétlen szeretet
Egyik – és talán legfontosabb? – kiaknázatlan képességünk a feltétlen szeretet. Igen, képességnek nevezem, mert mint minden más képességet, úgy gondolom, képesek vagyunk ezt is kifejleszteni magunkban.
A szív csakra középen van – alatta a három, földiesebb csakra, fölötte is három, egyre elvontabb, finomabb rezgésű csakra.
Szívcsakra elhelyezkedése és szimbóluma
Szimbóluma a Davidcsillagnak is nevezett felfele és lefele mutató háromszögek kombinációja. Ezek – az én értelmezésem szerint – az EGYséget ábrázolják, valamint az anyagi, materialista világ (lefele mutató háromszög), és a szellemi világ (felfele mutató háromszög) közötti EGYensúlyt.
Ehhez a csakrához tartoznak az együttérzéssel, (ön)szeretettel, elfogadással, a világ és mások fele érzett nyitottsággal, stb kapcsolatos érzések, gondolatok, magatartások.
Hogyan fejleszd a feltétlen szeretetre való képességed?
Kezdd magaddal!
Sokszor azért esik nehezünkre másokat szeretni, vagy legalább elfogadni, mert nem szeretjük és megítéljük magunkat.
Ha nekünk nincs valami – hogyan adhatunk abból a valamiből másnak?
Mi lenne, ha az önbíráló gondolatok helyett együttérző lennél magaddal?
Bocsáss meg magadnak
Azokért a dolgokért, amiket hibáknak bélyegeztél meg a múltadban – bocsáss meg magadnak.
Azokért a dolgokért, amiket elmulasztottál megtenni – bocsáss meg magadnak.
Ez nem azt jelenti, hogy el kell felejteni, vagy szőnyeg alá söpörni az egészet. Nem. Megmaradnak, és tanulunk belőle.
Azt a nehéz érzést, viszont, ami falakat húz a szíved köré, és nem engedi, hogy oda a szeretet és a melegség beférjen – elengedheted az önmegbocsátáson keresztül.
EGÉSZség
Saját értelmezésem szerint ez s Szív csakra a forrása az EGÉSZségnek is. Ugyanis, véleményem szerint, az ember csak akkor lehet EGÉSZ, amikor sikerült szeretnie, vagy legalábbis elfogadnia a „jó”-nak és a „rossz”nak bélyegzett részeit egyaránt.
Más szavakkal élve: a materialista, anyagias, állatias „én”t, és az emelkedettebb, isteni tulajdonságokkal rendelkező „én”t is. Ehhez meg a feltétlen szeretet szükséges.
Van, akinek könnyebb elfogadnia saját állatias énjét, van, akinek könnyebb az emelkedettebb tulajdonságokat elfogadni.
De mit is értek ezek alatt?
Az állatias, anyagias énhez kapcsolódó tulajdonságok és viselkedésmód:
fizikai testtel azonosulni
anyagi javakat legfontosabbnak tartani
enni-inni, az élvezetek rabja lenni
társadalmi státuszra törekedni
agresszivitás, harag, durvaság
anyaghoz/formához ragaszkodás
Ezeket, bár sokszor “rossz”-nak vagyunk hajlamosak bélyegezni, el kell fogadnunk, hogy emberi létünk részei. És bár sokan sikeresen meg tudjuk fékezni magunkat a cselekvés szintjén – a gondolatok és érzések szintjén újra és újra felbukkanhatnak.
Amikor ez történik, tekinthetjük remek lehetőségnek arra, hogy a feltétlen szeretet és együttérzés képességeit gyakoroljuk!
Emelkedett tulajdonságok és viselkedésmód:
szeretettel és tisztelettel lenni minden élő iránt
felismerni a mindenkiben lakozó ÉNt
az Istent(*) keresni, hozzá vágyakozni
az Igazságot és a Valóst keresni
ártásmentesen élni
(*) a jóga filozófia nem határozza meg, milyen Isten. Arra viszont bátorít, hogy keresd Őt.
EGYensúly
Bár megvan mindenkiben a hajlam arra, hogy megítéljen egyet, s mást “jó”-nak, vagy “rossz”-nak, nem az a lényeg itt.
Nem mehetünk el a végletekig. A fizikai testhez való túlzott ragaszkodás nem EGÉSZséges, viszont a fizikai lét visszautasítása sem EGÉSZséges. Ezért hát meg kell találni azt az “aranyközéputat”, amelyen haladva megtalálhatjuk a harmóniát, az EGYensúlyt a két végletet között.
Összegzés éppen, azt vélem, hogy ez a középen elhelyezkedő Szív csakra fő üzenete: megtalálni az aranyközéputat a végletek között. Összpontosítani az EGYségre, arra, ami közös – a különbségeken való fennakadás helyett.