Az egó

Ebben a bejegyzésben az egót a jóga filozófia szemszögéből fogom bemutatni. Emlékeztetlek, kedves olvasóm, hogy ez csak egyike a millió nézőpontnak amit az idők során az ember az egóról kialakított.

Egó - illusztráció

A jóga filozófiában az egót így határozzák meg:

“Elképzeléseinkhez való ragaszkodás mértéke”.

Ez a meghatározás azt sugallja, hogy az egó nem csak az énképünkkel, hanem minden egyébről és mindenki másról alkotott elképzeléseinkkel is kapcsolatba hozható.

Egó nélkül?

Kutakodásaim során többször belebotlottam abba a tanácsba, hogy “szabadulj meg az egódtól”.

Én ezt úgy pontosítanám: szabadulj meg a ragaszkodástól. Az önképpel, egymagában, ugyanis semmi gond nincs. Sőt, én azt tartom, hogy az embernek kell legyen egy egészséges képe önmagáról, és szinte lehetetlen, hogy ne alakítsunk ki képeket a világról és másokról is. Akkor kerülünk “az egó csapdájába”, ha ragaszkodunk ezekhez a képekhez.

Lássuk csak egy példán keresztül:

Adott A, és B, két illető, akiknek ellentétes véleményei és elképzelései vannak.

A: könyvelőként azonosítja magát és szerinte a pszichológia baromság.
B: pszichológusként azonosul, és szerinte a könyvelés értelmetlen.

Ha mindketten ragaszkodnak az elképzeléseikhez és önmagukról meg a másikról alkotott képükhöz, nem fognak soha egymásnak esélyt adni arra, hogy megismerkedjenek. Ha beszédbe elegyednek ezekről a témákról, valószínüleg vita lesz belőle, és felháborodás.

Ha viszont mindketten ragaszkodás nélkül viszonyulnak ön- és világképükhöz, akkor ez teljesen másképp fog kinézni. Mutatom egy képzeletbeli párbeszéden keresztül:

A: – Szerintem a pszichológia egy nagy baromság. 
B: – Valóban így gondolod? Én egészen érdekesnek találom. Olyannyira, hogy magam is pszichológiát tanultam. 

// Itt már érzékelhető a ragaszkodásmentesség. A személy nem azt mondja “pszichológus vagyok” – hanem azt, hogy “pszichológiát tanultam” //

B: – Szerintem sokkal több értelme van az emberi lelkeket tanulmányozni, mint a pénzzel, és számokkal törődni.
A: – Hát ez valóban érdekes, hiszen én meg pont a számok világát tartom fontosnak. Számomra az emberek túl komplikáltak.

// Ismét érződik a távolság tartása aközött, amit az illető szeret, és amivel azonosul. Ugyanígy érezhető, hogy a könyvelő nem veszi zokon azt, hogy a pszichológus azt mondta “nincs sok értelme a számoknak és pénznek”, hanem “érdekes”-nek találja a nézőpontot. // 

B: – Igen, valóban nagyon összetett az emberi psziché – olyan, mintha egy számítógépen futna többezer program. Én nagyon kielégítőnek találom, hogy segíthetek embereknek átprogramozni saját elméjüket, hogy jobb életük lehessen.
A: – Hmm… erre így sosem gondoltam volna. Ez egy egész jó hasonlat, és teljesen más színbe helyezi a pszichológiát. 

Ebben a példában a könyvelő nem ragaszkodik a kezdeti nézőpontjához, engedi, hogy az új információ módosítsa az elképzelését. A pszichológus sem ragaszkodik a saját álláspontjához, ha ragaszkodna egyszerűen megsértődne, vagy vitába elegyedne. 

Ahhoz, hogy ez a párbeszéd így le tudjon zajlani mindkét félnek engednie kell az egó szoros bilincsén – azaz a szilárd meggyőződésein.

Ragaszkodásmentesen 

Az egó nem “rossz” vagy “jó”. Csak van. Olyan, mint egy napszemüveg, amin keresztül látjuk és megfigyeljük önmagunk és a világot. 

Ha azonban meg akarjuk ismerni valódi önmagunkat, meg kell lazítanunk az elképzeléseinkhez és önmagunkról alkotott képhez való ragaszkodásunkat.

Nézzük csak meg ezt a szép magyar szót: ragaszkodás – ragaszt – ragad. Az emberek véleményei, a családból, és kultúránkból magunkkal hozott elképzelések, akár észrevétlenül is ránk ragadhatnak – ezért a ragaszkodás egy-egy elképzeléshez nem feltétlenül tudatos. 

A ragaszkodásaink felismerése lenne az első lépés, majd a fokozatos lazítása, elengedése. Ez nem csak abban fog segíteni, hogy közelebb kerüljünk igazi önvalónkhoz, hanem abban is, hogy többet kihozzunk az életünkből.

Például: 

Ha az a szilárd elképzelése, meggyőződése egy írónak, hogy a hivatásából nem tud megélni – korlátozni fogja saját magát. Bár eleinte nem tűnik úgy, hogy ez ragaszkodás lenne, minden olyan meggyőződés, ami ránk tapad, és megszilárdul a világunkban ragaszkodásnak tekinthető. (Itt a ragaszkodás lehet, hogy nem is tudatos és lehet, hogy nem is az író alkotta, hanem a környezete).

Ha sikerül elengednie az elképzelést, lehetőségek végtelen száma nyílhat meg - olyan ajtók nyílhatnak meg, amiket az elképzeléseihez való ragaszkodás miatt eddig észre sem vett. Ezért, személyes véleményem szerint, a jóga nem csak az önmegismeréshez alkalmas eszköz, hanem az önfejlesztéshez is.

ÉN, Én, én

A Bhagavad Gita megkülönböztet 3-féle azonosulást énünkkel. 

“az „ÉN” Atman-t jelenti, az egyetlen Létezőt,  a legmagasabb rendű ént; 

az „Én” az ember magasabbrendű énjét, a benne lakozó isteni szellemet jelenti, 

az „én” pedig az ember halandó személyiségét, testét, érzelmeit és gondolatait.”

(BHAGAVAD GĪTĀ / AZ ISTENI ÉNEK, G.-né Maróthy Margit fordításában)

A Buddha története

Nagyon röviden bemutatom a Buddha történetét, úgy, ahogy azt én is hallottam.

A Buddha, akit tulajdonképpen Gautamá-nak hívtak megvilágosodása előtt (Buddha = megvilágosodott), egy herceg volt, aki apja kastélyában nevelkedett, védve a külvilág minden szegénységétől és szenvedésétől.

Amikor felnőtt korában szembesült az öregedés és a betegségek okozta szenvedéssel; amikor megértette, hogy nincs az a gazdagság, nincs az a kincs, ami ezektől az embereket megmentené, úgy döntött felkerekedik, és megtalálja a szenvedés ellenszerét.

Évekig (ha nem évtizedekig?) járta a világot, míg végül, a Bódhifa tövénél ülve megvilágosodott.

Na de megtalálta a Buddha a szenvedés ellenszerét? Azt mondják igen, és az nem más, mint: a ragaszkodás és az irtózás. 

Ha belegondolunk, valóban szenvedést okoz a ragaszkodás ahhoz, amit akarunk, amit szeretünk, ami tetszik, hiszen az életben minden múlandó. És amikor elmúlik az, amit szerettünk, elveszítjük azt, akit szerettünk, amikor megszűnik létezni az, ami tetszett, ránk talál a szenvedés.

Ugyanígy az irtózás is szenvedést okozhat, hiszen nincs az irányításunk alatt az élet – akármikor megtörténhet valami, ami “nem tetszik” nekünk, vagy amitől irtózunk, amit nem akarunk, amitől félünk, vagy amit nem szeretnék. 

Végezetül pedig az Arhanta jóga blogjából idézek:

“Az ego az énképed, valamint a másokról alkotott gondolataid, amelyeket a tetszéseid, nem-tetszéseid és vágyaid alkotnak.”

(szabad fordításban innen: https://www.arhantayoga.org/blog/four-principles-of-karma-yoga/)

Ez annyit jelentene, hogy az egót a tetszik/nem-tetszik formálja? 
Más szavakkal élve: az egót a ragaszkodás/irtózás formálja?
Az egó forrása tehát a szenvedés forrása is? – legalábbis ha a Buddha tanítására gondolunk..?

Talán a Buddha bölcseletei miatt tartják azt, hogy az egót el kell engedni?

Talán ha elengedjük az egót, a ragaszkodást, mentesek lehetünk a szenvedéstől is?

Vagy talán azért jó elengedni a ragaszkodást nézőpontjainkhoz, mert csak így láthatjuk meg a Valót? A nézőpontokon túli, teljes Valóságot?

Ezekkel a kérdésekkel hagylak, kedves olvasóm.

Kívánom, hogy váljék fejlődésedre az elmélkedés!